Olyan érdekes nézni amikor ezek a pici emberek a legegyszerűbb dolgoknak is annyira tudnak örülni,
és mindent olyan elszántsággal és komolyan csinálnak...
Történt egyszer, hogy a Boglárka játszott a kertben és felfedezte a vízcsapot... Ráadásul éppen a
pici öntözőkannáját hurcolászta, így adódott a dolog, hogy megtöltse és locsoljon belőle... A probléma
csak az volt, hogy annak ellenére, hogy nagyon ügyes, Ő azért még kicsi, de a felnőtteket utánozva
olyan furcsán próbálta kiönteni a vizet, hogy sikeresen lefröcskölte magát. Nem is kicsit öntött volna
magára, hanem az egészet mert próbálta magasra emelni és eközben meg a kanna csőréből folyt
volna kifelé a víz... Igaz, hogy nyár volt és meleg, de mivel nem a strand volt és nem volt váltó ruha sem,
jobbnak tűnt, ha kimarad a vizezés, mielőtt tiszta sár lesz a Bogi Baba... :) Persze Ő ennek azért nem
annyira örült...
Legnagyobb meglepetésemre amikor legközelebb jött rögtön tudta hol van a csap, hogy a csapból
víz folyik és, hogyan kell kinyitni... próbálta csavarni a kis kezével, de szerencsére ahhoz több erő
kell és az még nem sikerült Neki. A csap meg éppen csak csepegett egyet-egyet. Érdekes módon
tudomásul vette, hogy nem szeretnénk kinyitni Neki a csapot, nem szeretnénk azt, hogy csurom vizes
legyen, de Ő így is próbálkozott kinyitni és élvezte azt a pár csepp vizet... Nézegette a kis kezét ahogy
rácseppent a víz, majd szétkente...
Kicsivel később amikor a homokozónál pakolta kifelé a homokozó felszerelést elő került a kis kék vödre...
Felragyogott az arca elmosolyodott és elindult futva 4-5 méterre a bokrok mögött lévő csaphoz...
Tartotta a kis vödrét a csap alá és nézte, hogy megy-e bele víz. Néha cseppent egyet-kettőt a csap, de
volt olyan is, hogy nem , nem zavarta igazán kereste boldogan a vizet a vödörben, futott vissza a
homokozóhoz és "öntötte" bele a vizet...
Nekem már ez is nagyon tetszett és csodálkoztam, hogy így örül Neki és nem hisztizik, hogy nyissuk ki
a csapot, de a meglepetésem tovább fokozódott, mert szűnni nem akaró lelkesedéssel csak szaladgált
a csap és a homokozó között, nem 3-4 szer hanem vagy 15-20 szor... :) komolyan mondom nekem nézni
is sok volt, de Ő fáradhatatlan és lelkes maradt...
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

Előkerült a vödör, itt Ő már tudta mit fog csinálni, nekem még fogalmam sem volt....

Ezzel a mennyiséggel már érdemes elindulni vajon... ( csak 1-2 csepp )

Irány a homokozó...

Meg kellene nézni azt is, hogy ott milyen érdekességek vannak,
de Nekem most vizet kell hordani a homokozóba

Látom én benne van a víz, csak nem túl sok ... azért kellett olyan sokat fordulnom ...

Láttad Feri, mennyi vizet hordtam... Te meg nem segítettél csak itt fényképezgetsz... de nem is kell segíteni,
mert én ügyes vagyok és megoldom egyedül is amit akarok... na jó, még nem mindíg....








